GIGI Kozmetika & Smink Stúdió
Csere-Czidor Tünde kozmetikus, sminkes, sminktetováló, lézer specialista

GYÉMÁNTFEJES MIKRODERMABRÁZIÓ

A MIKRODERMABRÁZIÓ JELENLEG A LEGHATÉKONYABB BŐRCSISZOLÁS, MELYNEK SORÁN A BŐR LEGFELSŐ, ELHALT HÁMRÉTEGÉT TÁVOLÍTJUK EL.

Testünket a bőrünk felszínén lévő vékony elhalt hámréteg védi meg a külső behatásokkal szemben (pl. víz, napfény, vegyi anyagok, stb.).
Ez a védelem annyira tökéletes, hogy megakadályozza a bőr számára szükséges anyagok, pl. vitaminok hidratáló, tápláló készítmények bejutását a mélyebb rétegekbe.
Ezért van, hogy hiába kenjük be magunkat a legdrágább krémekkel, hatásukat nem tudják látványosan, és tartósan kifejteni, mivel a hatóanyagok nagy része ebben az elhalt, kiszáradt sejteket tartalmazó bőrfelszínben szívódik fel, és nem jut le a bőr mélyebb rétegeibe, ahol a még életképes sejtek igazán hasznosítani tudnák.

A bőr élettani tulajdonsága, hogy folyamatosan új sejteket termel. Mégpedig olyan formában, hogy az alsóbb rétegekben keletkező új sejtek, a bőr felszíne felé vándorolnak, közben fokozatosan elhalnak, kiszáradnak, majd normál esetben leválnak, hámlás formájában.
Ez a "hámlási" folyamat azonban viszonylag kevés embernél zajlik le ilyen tökéletes formában.
Arcunkat és a testünket borító bőrfelületen lévő elhalt sejtjeinket testünk folyamatosan pótolja új sejtek létrehozása által.

A mikrodermabráziós kezelés felgyorsítja ezt a folyamatot azáltal, hogy pillanatok alatt eltávolítja ezeket az elhalt sejteket, ezáltal jelentősen felgyorsítja az új, friss bőrsejtek kialakulását.

Ez azt jelenti, hogy frissebbnek és egészségesebbnek tűnik a bőr, valamint ha a mikrodermabráziós kezelést több alakalommal megismétlik, a sejtek állandó megújulásának eredményeképpen csökkennek a ráncok, hízási csíkok, (stria) és hegek.

Különösen fontos ez az évek előrehaladtával, mivel ez a hámlási folyamat fokozatosan lelassul, ezáltal a bőr megvastagszik, szárazabb érzetet kelt.
A bőrfelszín megvastagodása előfordulhat fiatalabb korban is, főképp a zsíros bőrtípusok velejárója, de különböző bőrbetegségek is okozhatják.

A mikrodermabrázió ennek a megvastagodott, elhalt hámrétegnek a precíz lecsiszolásával segíti a bőrt, a normális vastagságú védőréteg kialakításában, így bőrünk látványosan megfiatalodik.

A mikrodermabrázió tehát önmagában is egy eredményes bőrmegújító kozmetikai kezelés.

Emellett a mikrodermabráziót követően lényegesen könnyebben tudnak bejutni a kozmetikai hatóanyagok a mélyebb rétegekbe, mivel a felső, elhalt hámréteg nem akadályozza bejutásukat, és nem szívja fel az értékes összetevőket.
Ezért a kozmetikai kezelések (tű nélküli mezoterápia (elektroporáció), iontoforézis, sonoforézis, ultrahang,, stb.) hatékonyságát hihetetlen mértékben fokozza, ha a kezelés előtt mikrodermabráziót végzünk.

A mikrodermabrázió terjedése megállíthatatlan, és minden kozmetikai kezelés előtt célszerű, vagy inkább szükséges.



Milyen bőrproblémákra alkalmazható?

* Akne
* Aknés sebhelyek
* Öregedési foltok
* Bőrmegnyúlás jelei
* Finom vonalak és ráncok
* Nap által károsított bőr
* Egyenetlen bőr textúra
* Durva bőr textúra
* Bőr pórusok méretének minimalizálása
* Bőr tónusának megfiatalítása



Milyen lesz a bőröm utána?

Javulás már az első alkalom után tapasztalható, a bőr puhább tapintású, üdébb színű, szinte "lélegzik".
Ahhoz azonban , hogy a bőr felszínéről a szükségtelenül megvastagodott, elhalt réteget eltávolítsuk, több alkalomra van szükség.

A kezelések előrehaladtával tapasztalni fogja, hogy bőre szinte újjászületik, simább puhább tapintásúvá válik. A kozmetikai krémek, készítmények felszívódása, hatása lényegesen eredményesebb lesz. Mitesszeres bőr esetén a kellemetlen, zsíros hatás eltűnik, csökken. A pigment foltok eltűnnek, halványodnak.

A mikrodermabráziós kezelések hatékonyak, habár szükséges megérteni a korlátait is.
Mivel a mikrodermabrázió csak a legkülső rétegét kezeli a bőrnek, nincs hatással bőr állapotára a mélyebb rétegekben. Mikrodermabrázióval nem érhető el jó eredmény a mélyre hatoló aknék vagy régi, fehér hízási csíkok (striák) esetében.

Ellenben más mélyreható kozmetikai kezelésekkel kombinálva kiváló eredmény érhető el a bőr mélyebb rétegeiben is.



Hányszor alkalmazzuk?

Annak érdekében, hogy jelentős eredményt érjünk el, alá kell magunkat vetni egy kezeléssorozatnak. Ez bárhol 6-12 mikrodermabráziós kezelést jelent, nagyjából heti gyakorisággal ismételve a kezeléseket. A kezelések száma elsősorban az adott bőr állapotától függ.

A mikrodermabrázió hatásai hosszan tartóak, de nem véglegesek.

Ha egy teljes kezeléssorozat után elérjük a kívánt eredményt, rendszeres utókezelés javasolt 2-3 havonta, hogy megőrizzék azt.




Mikor nem szabad?



* Nyáron, mert a fokozott UV- sugárzás miatt pigmentálódhat a bőr
* Akne, ekcéma, és egyéb a bőr gyulladásos, fertőző állapotai esetén
* Lázas állapot, betegségek
* Cukorbetegség
* A bőrt átmenetileg vékonyító gyógyszerek, pl. Roacuttan szedése esetén



Hogyan hat a mikrodermabrázió a bőrre?










EREDMÉNYEK


aknes bőr




hegek kezelése



Menü